Övek és rangok a japán harcművészetekben – a kyu-dan rendszer árnyoldalai

Lehet darázsfészekbe nyúlok ezen cikk megírásával, hiszen számos hazai iskola, irányzat is követi a kyu-dan rendszert. Mégis úgy gondolom, érdemes néhány szót szánni a rendszer árnyoldalairól, amolyan gondolatébresztőnek szánva és természetesen itt is igaz a mondás: akinek nem inge...

A kezdetek

Ha visszatekintünk a régi Japánra, feltűnik valami érdekes: a klasszikus harcművészetekben (koryu bujutsu) egyáltalán nem létezett övrendszer. Nem volt fehér öv a kezdőknek, sem fekete öv a mestereknek.

A tudást és a rangot tekercsek (menkyo, densho) jelezték, amelyeket a mester személyesen adott át tanítványának. Ez nem pusztán papír volt: egy életre szóló bizalom és felelősség szimbóluma.

A változást Kano Jigoro (1860–1938), a judo alapítója hozta a 19. század végén. Ő honosította meg a kyu–dan rendszert, amelyet eredetileg a japán táblás játékok (pl. go) használtak. Kano először tanítványainak adott "shodan" (első dan) fokozatot 1883–84 környékén (elsőként Shiro Saigo és Tsunejiro Tomita részére) és a fekete övet ezáltal státuszjellé emelte. Ezzel megszületett az a jelrendszer, amelyet ma szinte minden modern budo irányzatban látunk.

A "kyu" kifejezés japán eredetű, és különböző fokozatokat jelöl (például a tea ceremóniában, ikebanában, Go-ban is használatos).

A kyu fokozatok általában alacsonyabbrendűek (kezdők és haladó kezdők), míg a dan fokozatok haladók és mesterek számára vannak fenntartva.

Az övek színes világa

A modern színes övek megjelenése a 1920-as évek közepén, Angliában kezdődött, amelyek még látványosabban mutatták, ki hol tart a fejlődésben. A fehértől a sárgán, zöldön, kéken át a barnáig vezetett az út a fekete övig – és sok helyen ezen túl a piros-fehér vagy piros övekig. Ez a rendszer átláthatóvá tette a fejlődést, motiválta a tanítványokat, és könnyen érthető hierarchiát biztosított egy dojo mindennapi életében.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy léteznek ma is élő, klasszikus (koryu) iskolák, amik nem implementálták a kyu-dan rendszert és a továbbadás a régi, hagyományos módon (pl. tekercs átadás - densho) történik, mint például a Hokushin Itto-ryu Hyoho (北辰一刀流兵法) esetében.

Mi történt útközben? – kritikák és hiányosságok

Bár a rendszer sok szempontból hasznos, mára számos árnyoldala is megmutatkozott.

• 1. Az öv, mint üzlet

  Nyugaton, de Japánban is előfordul, hogy a vizsgadíjak és az övszintek kereskedelmi célokat szolgálnak. Vannak dojo-k, ahol az új öv megszerzése inkább pénzkérdés, mintsem a valódi tudás eredménye. Ez a jelenség a "McDojo" néven ismert – ahol gyorsan, de felszínesen lehet haladni a színes övek között.

• 2. A színek csapdája

  Az övrendszer eredetileg motivációs eszköz volt, de sok tanítvány számára céllá vált önmagában. A gyakorló a következő övet hajszolja, ahelyett hogy az igazi fejlődést, a test és szellem harmóniáját keresné. A régi mesterek szemében ez teljesen idegen hozzáállás lett volna.

• 3. Ranginfláció

  Egy másik probléma, hogy ma már sok szervezet "túl könnyen" oszt ki magas fokozatokat. A fekete öv – ami Kano idejében komoly elismerés volt – mára gyakran csak belépőszintnek számít, ugyanakkor sokan tévesen a végcélnak tekintik. A 7–8–9. dan fokozatok is elérhetőbbek lettek, olykor politikai vagy kapcsolati alapon, nem mindig tudás alapján.

• 4. Széttöredezettség és következetlenség

  A különböző országok, stílusok és szövetségek más-más színeket és vizsgakövetelményeket használnak. Így előfordulhat, hogy egy barna öv Japánban sokkal magasabb szintet képvisel, mint egy másik országban. Ez nemcsak zavart kelt, de a rendszer hitelességét is gyengíti.

• 5. A lényeg háttérbe szorul

  Az övrendszer túlzott hangsúlya gyakran háttérbe szorítja a harcművészetek valódi célját: a személyiségformálást, a jellem nevelését. A "do" (út) szellemisége – amely a kendóban vagy iaidóban központi elem – így könnyen elveszik a versenyek és vizsgák forgatagában.

Összegzés – az öv eszköz, nem cél

Az övrendszer forradalmasította a japán harcművészeteket: átláthatóbbá, taníthatóbbá és nemzetközivé tette őket. Ugyanakkor hibái is nyilvánvalóak: üzleti torzulások, ranginfláció, a szellemi fejlődés háttérbe szorulása.

A régi mesterek szellemében érdemes emlékezni arra, hogy a fekete öv nem a végállomás, hanem az út kezdete. Az igazi érték nem az öv színe, hanem a gyakorlás során megszerzett tapasztalat, önfegyelem és belső tartás.

Ahogy egy régi mondás tartja:

"Az öv csak a ruhát tartja össze. Az embert az út tartja össze."