Mit jelent számomra a budó?

Régóta foglalkozom gyógyszerészettel és japán kardművészettel. Első pillantásra ez a két terület távolinak tűnhet, de lényegét tekintve mindkettő ugyanazon útról szól: a gondos odafigyelésről, a tudatosság fejlesztéséről és az ember szolgálatáról. A japán budó szó a bu – "háború, harc" – és a dó – "út, ösvény" – összetételből áll. A budó tehát nem egyszerűen technikák gyűjteménye, hanem olyan életmód, amelyben a harci művészeteken keresztül a test és a szellem együtt fejlődik. 

Erről mesélek ebben a bejegyzésben, nálam hogyan formálódott ez az évek során.

Kapcsolatom a kardművészetekkel 

Gyermekkoromtól fogva vonzott a japán kardkultúra, de sokáig inkább csak kívülről néztem: a forma, a tárgy, a történetek ragadtak meg. Felnőttként - amikor ténylegesen elkezdtem gyakorolni - derült ki számomra, hogy a kard nem "romantika" és nem is pusztán fegyver, hanem kíméletlen visszajelzés. Nem lehet előtte szerepet játszani. Ha kapkodom a figyelmem, ha feszült vagyok, ha túl akarom bizonyítani magam, az azonnal megjelenik a mozdulatban. Emiatt lett a kard számomra tükör.

A japán kardművészetben éppen ez az egyik nagyon hasznos dolog, hogy nincs hova menekülni a "hangzatos" gondolatok elől. Számomra ez a gyakorlás nem önvédelemről szól elsősorban, hanem arról, hogy a hétköznapokban is képes legyek egyszerűen és határozottan cselekedni. Nem tökéletesen – csak tisztábban, mint tegnap.

A technika persze fontos, de számomra a technika nem cél, hanem nyelv. A vágás, a lépés, a megállás mind arról beszél, hogyan viszonyulok a nyomáshoz: szétcsúszom-e, vagy összerendeződöm. És minél tovább gyakorlok, annál kevésbé érdekel, hogy "szép-e" a mozdulat, inkább az, hogy benne van-e a jelenlét. Hogy nem az egóm akar-e megérkezni, hanem ami azon túl van.

A "iaidó" szót többféleképpen magyarázzák, a saját tapasztalatom alapján így foglalnám össze: számomra az iaidó a mentális jelenlét és a harmonikus cselekvés gyakorlása. Annak a képessége, hogy egyetlen pillanatban összeálljon a figyelem, a döntés és a mozdulat – és hogy ezt a minőséget ne csak a dójóban tudjam élni, hanem az életben is.

Mushin, a zavartalan tudat 

A gyakorlás során egyre gyakrabban találkoztam a mushin ("nincs‑elme") fogalmával, később a tapasztalatával. A mushin olyan tudatállapot, amely mentes a ragaszkodástól vagy az események áramlását megszakító gondolatoktól. Ez az állapot nem ürességet jelent, hanem azt, hogy a tudat olyan, mint a folyó: friss, akadálytalan. A tudatos gondolkodás gyakran lelassít és elválaszt az azonnali reakciótól; a mushin lehetővé teszi, hogy a szerzett készségek ösztönösen működjenek. Úgy gondolom, a budó egyik kulcs eleme a mushin megtapasztalása: annak elérése, hogyan engedjük el a felesleges zajt, hogy minden mozdulatban jelen lehessünk, képzetek nélkül. 

Miért jelent sokat a budó? 

• Önismeret és jellemformálás: Budó‑gyakorlóként minden nap szembesülök a saját gyengeségeimmel: türelmetlenséggel, félelemmel vagy túlzott önbizalommal. A mushin állapot felé törekvés segít megérteni, hogyan hatnak ezek a működési minták és hogyan oldhatók fel.
• Etika és tisztelet: A reiho – a dojo etikettje – emlékeztet arra, hogy a kardhasználat csak megfelelő tisztelet mellett értelmezhető. A gyakorlás során megtanulom tisztelni a helyet, az eszközt és az embert.

• Kiegyensúlyozottság a mindennapokban: Gyógyszerészként is tapasztalom, mennyire fontos a nyugodt, összeszedett jelenlét. A japán kardművészet által gyakorolt figyelem és harmonikus mozgás segít a munkahelyi stressz kezelésében, a döntések tisztább meghozatalában és a betegekhez való empatikus odafordulásban.
• Hagyomány és modernitás ötvözése: A Mushin Waken‑ryū irányzat a klasszikus japán kardhagyományok bölcsességét a mai gyakorló szemszögéből, személyes tapasztalatokon keresztül vizsgálja. Ez azt üzeni, hogy a tradíció nem statikus, hanem élő örökség, amelyet a gyakorlók mindig újragondolhatnak és továbbadhatnak.

Záró gondolatok 

Számomra a budó nem sport, hanem út. Olyan ösvény, amelyen járva a test, az elme és a szellem párbeszédbe lép egymással. A budó alapgondolata, hogy nincs külső ellenség, csak a belső ego; a gyakorlás során ezt tanulom elcsendesíteni. A Mushin Waken‑ryū pedig azért fontos számomra, mert személyes szűrőn keresztül teszi érthetővé a budó lényegét: a zavartalan tudatot, a harmóniát és a kard tiszteletét. A budó útját járva nem mesterként tekintek magamra, hanem örök tanítványként: a mindennapokban igyekszem újra és újra megélni a mushin állapotát, hogy a kard útján a saját utamat is megtaláljam.