Harcművészet mint látványosság – a Gekken Kogyo története
A Meiji-kor (1868–1912) Japánja drámai fordulatokat hozott a hagyományos harcművészetek számára. A feudális rend felbomlásával a szamurájok társadalmi státusza megszűnt, és a kard, amely addig a harcos lét szimbóluma volt, hirtelen elvesztette mindennapi jelentőségét.
Ebben a zavaros korszakban született meg a Gekken Kogyo (撃剣興行) jelensége, amelyet Sakakibara Kenkichi, Jikishinkage-ryu kardvívó mester indított el.
Nyilvános, belépődíjas kardvívó bemutatók voltak ezek, amelyek egyszerre jelentettek szórakozást a közönségnek és megélhetést az egykori harcosoknak.
I. Mit jelent a Gekken Kogyo?
A kifejezés két részből áll:
Gekken (撃剣) – "ütköző kardok", a kendo elődje, ahol shinai (bambusz kard) és bogu (védőfelszerelés) segítségével mérkőztek meg a vívók.
Kogyo (興行) – előadás, mutatvány, nyilvános műsor, amelyért a közönség fizetett.
A kettő együtt: "kardvívó előadás", vagyis olyan mérkőzés, amelyet a nagyközönség számára hirdettek meg, szinte színházi formában.
II. A történelmi háttér
1868-ban a Meiji-restauráció gyökeresen átalakította Japán társadalmi és politikai rendszerét. A szamurájok, akik addig a katonai és társadalmi hierarchia oszlopai voltak, elvesztették privilégiumaikat. A kardviselést betiltották (Haitorei, 1876), a harcművészetek állami támogatása megszűnt.
Számos korábbi bujutsu-mester hirtelen kenyér nélkül maradt. Az egyik válasz a válságra az volt, hogy a harcművészetet látványossággá alakították – olyan közönségszórakozássá, amely képes volt versenyezni a kabuki színházzal, a szumóval vagy a vándorszínházakkal. A köznép részéről hatalmas érdeklődés övezte ezeket a látványosságokat, hiszen ezidáig nem tehettek bepillantást a szamurájok titkos művészetébe. Így születtek meg a Gekken Kogyo előadások.
III. Hogyan zajlottak ezek a bemutatók?
A Gekken Kogyo események plakátokon és röpiratokon keresztül lettek meghirdetve. A hirdetések gyakran hangsúlyozták a mérkőzések "drámaiságát": "A Yagyu iskola mestere kihívja a Jikishinkage-ryu vívóját!" – olvashatta a közönség. A szumóviadalokhoz hasonlóan a nézők jegyet váltottak, majd egy tágas csarnokban vagy színházban figyelhették a küzdelmeket.
A mérkőzések shinai-val, azaz bambuszkarddal és védőfelszereléssel zajlottak, így valódi ütközeteket láthattak a nézők, nem pusztán koreografált mozdulatokat. A viadalokat gyakran kísérte teatralitás: a résztvevőket színpadi neveken konferálták fel, a győzelmeket ünnepelték, és olykor szándékosan alakították ki a "jó és rossz" szerepeit, hogy fokozzák az izgalmat.
IV. Neves résztvevők és hatásuk
Az 1870-es években több jeles mester és iskola csatlakozott a Gekken Kogyo mozgalomhoz. Különösen ismert volt a Yamaoka Tesshu (1836–1888) nevéhez köthető kör, aki a Meiji-kori kendo fejlődésének egyik kulcsfigurája volt, bár ő maga inkább a hagyományos bujutsu megtartására törekedett, mintsem a színházi jelleg erősítésére. Vagy Sakakibara Kenkichi, a Jikishinkage-ryu kenjutsu 14. nagymestere is, aki az egész mozgalmat elindította.
Számos kisebb ryu-ha (iskola) mesterei így tudták fenntartani dojo-jukat és továbbadni a tudást. Ezek a bemutatók gyakran lehetőséget teremtettek arra is, hogy különböző stílusok mérkőzzenek meg egymással – olyan találkozások, amelyek korábban ritkán fordultak elő.
V. Kritikák és ellentmondások
Bár a közönség élvezte a látványt, sok konzervatív mester elítélte a Gekken Kogyo-t. Szerintük a harcművészetek méltósága sérült azzal, hogy "cirkuszi mutatvánnyá" vált. Az is előfordult, hogy a mérkőzéseket túlságosan is "megrendezték", ezzel veszítve komolyságukból.
Mindezek ellenére a Gekken Kogyo nélkül talán nem élte volna túl a kardvívás a Meiji-kor első évtizedeit. A közönség érdeklődése fenntartotta a figyelmet, és biztosította, hogy a shinai- és bogu-használat, valamint a szabályozott mérkőzéskultúra ne vesszen el.
VI. A Gekken Kogyo végnapjai
Amilyen hatalmas lelkesedés övezte a köznép felől az első bemutatókat, viszonylag hamar lecsengett az érdeklődés irányukba. Egyrészről a bemutatókon lényegét tekintve ugyanazok a mozdulatok, mozgásformák szerepeltek, még akkor is, ha próbáltak ennek újabb és újabb színpadi köntöst adni.
Másrészről a korabeli hatalom sem kezdte jó szemmel nézni, hogy az éppen megszűntetett szamuráj réteg nosztalgikus pillanatokat idéz a régi rendszer irányába. Eleinte csak figyelték, később rendszabályozták is ezeket a rendezvényeket, így 1877 után az érdeklődés fokozatos megszűnésével és az állami regulázás hatására a Gekken Kogyo elvesztette népszerűségét.
VII. A Gekken Kogyo öröksége
A 19. század végére a Gekken Kogyo lassan eltűnt, de hatása tovább élt. A látványosságból fokozatosan kialakult a modern kendo, amely a 20. században sportként és nevelési eszközként szilárdult meg.
Így a Gekken Kogyo – bár sok kortárs lenézte – valójában híd volt a bujutsu és a kendo között. Egy olyan átmeneti forma, amely megőrizte a vívás szellemét akkor is, amikor a kard már elvesztette katonai szerepét.
Zárszó
A Gekken Kogyo emlékeztet arra, hogy a harcművészetek mindig kénytelenek alkalmazkodni a történelmi környezethez. Amikor a szamuráj kardja kikerült a csatatérről, a színpadra került át – és ez a színpad biztosította, hogy a japán kardművészet túlélje a modern kor kihívásait.